Hajdú-Bihar Megyei Temetkezési Vállalat

MÉLTÓSÁGGAL, SZERETETTEL
Több mint hatvan éve a lakosság szolgálatában!

Sírásóversenyt rendeznek Debrecenben





Országos sírásóversenyt rendeznek június elején Debrecenben. A Magyarországi Temetőfenntartók és Üzemeltetők Egyesülete (MTFE) így tiszteleg a sírásók nehéz fizikai munkája előtt.
Az MTFE június 2-án és 3-án első alkalommal rendezi meg a Temetők és Sírkertek 2016. „Jelen és Jövő" szakkiállítást és konferenciát Debrecenben a Nagyerdei Stadion halljában.

Az egyesület azt írja, hogy az eseményen a temetők és sírkertek fenntartását szolgáló gépeket, fejlesztéseket, szolgáltatásokat mutatják be
a szakmai közönségnek.

Ennek keretében pedig június 3-án első alkalommal rendezik majd meg az országos sírásóversenyt is
a Debreceni Köztemetőben. A versenyen két fős csapatok vehetnek részt, és a gyorsaság mellett esztétikai és a munkabiztonsági feltételek megvalósítását is figyelembe veszi majd a zsűri.

A győztes csapat képviseli majd hazánkat a V4-ek nemzetközi sírásó versenyén.

Önök életük fájdalmas pillanatában találkoznak munkatársainkkal, akik kellő felkészültséggel, empatikus és tapintatos magatartással igyekeznek segítségükre lenni.

TOP