Hajdú-Bihar Vármegyei Temetkezési Vállalat

MÉLTÓSÁGGAL, SZERETETTEL
Több mint hatvan éve a lakosság szolgálatában!

Találkozás


A halállal való találkozás - komoly és elkerülhetetlen dolog. Nem mindegy azonban, hogy ez a folyamat, hogyan zajlik le az ember életében. Egy, már hatvan éve ezen a területen tevékenykedő cég számos alkalommal találkozott ilyen esetekkel. A Platinum Hajdú-Bihar Vármegyei Temetkezési Vállalat vezetőjeként azonban megtanultam: az esetek mögött mindig sorsok, családok, életutak vannak! Ezért munkatársaimmal együtt két szempontot mindig figyelembe kell vennünk: az emberi méltóságot és szeretetet.

Meggyőződésem, hogy a lényeg ez! Többet mond ez rólunk a vállalatunkra vonatkozó összes tényadatnál. Ha a hozzánk betérő embertársunk látja, érzi, hogy a dolgozóink így gondolkodnak a halál, a végtisztesség és a gyász tartalmáról, akkor sokkal többet jelent, mint bármiféle reklám szöveg, kedvező árlista, vagy szolgáltatásarzenál. Mint, ahogy a születés, a halál sem lehet formális, személytelen ügyintézés!  

Tudjuk a halál az élet része és velejárója. Hihetünk a Túlvilágban, a Feltámadásban vagy éppen ellenkezőleg. De az korántsem mindegy, hogy az elhunyttól hogyan, milyen körülmények között búcsúzunk. Mert, akik tovább folytatják földi pályafutásukat, csak akkor lesz nyugodt a lelkük, ha biztosan tudják, hogy méltó módon, emberséges körülmények között helyezték örök nyugalomba szerettüket. Ekkor remélhetik ők is, hogy békésen és derűvel idézhetik fel az elbúcsúzott emlékét a későbbiekben, és várhatják el, hogy amikor nekik kell elhagyniuk ezt a világot, akkor hasonló bánásmódban részesüljenek.

A Platinum Hajdú-Bihar Vármegyei Temetkezési Vállalat kultúránk fontos elemének tekinti ezt, amelyet illő tisztelettel, tapintattal és pontossággal végzünk, még akkor is, ha számunkra ez jelenti a mindennapi munkavégzést. Nem váltunk érzéketlen kufárokká az után sem, hogy az európai uniós csatlakozás következményeként jogszabály lehetővé teszi, hogy a temetkezéshez oly fontos kellékek értékesítése és más temetkezési szolgáltatások értékesítése piaci alapon működjön. Korábban, a Platinum „fémjelzés” nélkül, Hajdú-Bihar Vármegyei Temetkezési Vállalatként működő cégünk rugalmasan alkalmazkodott ehhez a kihíváshoz, és belső működésünk korszerűsítésével lehetőleg a legolcsóbb és a legszínvonalasabb kiszolgálást biztosítjuk a hozzánk fordulók felé. Mindenen változtattunk, fejlesztettünk, ami elősegítette, hogy korszerűek és piacvezetők lehessünk. Azért tettük ezt, hogy ügyfeleink bizalmát csakúgy, mint eddig, a jövőben is a magunkénak tudhassuk. Ugyanakkor nem engedtünk annak a bevételt maximalizáló, de a fontos részleteket elhallgató vállalkozói magatartásnak, amely a csalogató, mindenkinél olcsóbb temetést, hamvasztást, vagy kellékárusítást ígérő hirdetések mögött megbújik. Sajnos egyes cégek, a végtisztesség szolgáltatásainak egyébként széles területén csak ott jelentkeznek, ahol úgy vélik, hogy gyorsan hasznot érhetnek el. Jellemző módon, például a munka és költségigényes temetők üzemeltetését egyikük sem vállalja. Sőt, hirdetéseik elhallgatják, vagy lényegtelenítik azokat az ügyfeleket kötelezően terhelő plusz költségeket, amelyeket már nem ők kapnak meg. Pedig, adott esetben ezekkel is számolniuk kell a gyászolóknak, és nem csak az olcsó koporsóval, vagy hamvasztással.

Munkatársaimmal együtt úgy véljük, hogy a gátlástalan nyerészkedés és az ügyfelek félretájékoztatása nem méltó a tevékenységünkhöz, ezért mindezt határozattan elutasítjuk. Ugyanakkor szakmailag felkészülten, szolid árakkal, egyedi eseteket is méltányoló szolgáltatásokkal, és azzal az emelkedett lelki és szellemi tartalommal várjuk ügyfeleinket, amely magasztossá képes emelni azt a fájdalmat, amelyet szerettünk elvesztése miatt érzünk.

Arra kérem, hogyha Ön is ilyen helyzetbe kerül, a leírtakról győződjön meg nálunk személyesen is. Bízom benne, hogy akkor nevünkhöz méltón ön is megtapasztalja: a Platinum szolgáltatásai kiállják az idő próbáját. Ezzel a csodálatos tulajdonságokkal bíró ritka fémmel szeretnénk jelezni cégünk arculatát. Úgy dolgozunk, hogy velünk mindenki, mindenkor elégedett legyen. Mert az életutunk végén mindannyian egyre vágyunk: méltóságra és szeretetre.

 

Tisztelettel: Kari Irén igazgató. 

Önök életük fájdalmas pillanatában találkoznak munkatársainkkal, akik kellő felkészültséggel, empatikus és tapintatos magatartással igyekeznek segítségükre lenni.

TOP